Egy kéz befogta Kelly száját. Érezte szorítását az arcán, az ajkai közé becsúszó ujjakon a verejték ízét. Nagy súly nehezedett rá, és egy térd furakodott a lábai közé. Sikítani próbált, de a hang a torkában ragadt, pánik feszítette a mellkasát. Megpróbált emlékezni a rendőrségi kiképzésre – az önvédelmi mozdulatokra, amiket tanítottak nekik –, de az elméje üres volt, a teste lefagyott.
A kéz odébb csúszott, de a haladék csak egy pillanatig tartott. Egy száj foglalta el a helyét, egy nyelv hatolt belé erőszakosan.
Hallotta a férfi lélegzését – az izgatott zihálást –, és egy ritmikus kopogást.
– Kelly!
A kopogás erősödött.
– Kelly! Jól vagy?
Kinyílt a hálószoba ajtaja, és Kelly mellkasáról eltűnt a nehezék. Kelly fellélegzett.
– Már megint az volt veled.
Kelly igyekezett kontrollálni
