Nem egyszerű két csésze tűzforró kávéval és egy doboz fánkkal egyensúlyozni, miközben megpróbálod kinyitni a bejárati ajtót. Ám mivel egy igaz barát ezt is megteszi, és barátságban nálam jobbat kívánni sem lehetne – erre emlékeztetni is fogom Nathant, amint bejutok a lakásába –, képes vagyok rá.
Felszisszenek, amikor elfordítom a zárat, és a pohárfedélen található kis lyukon keresztül egy csepp kávé a csuklómra löttyen. Világos bőröm van, szóval egymillió százalék, hogy fájdalmas vörös nyomot hagy majd maga után.
Abban a pillanatban, hogy belépek Nathan lakásába (ami nem nevezhető egyszerűen lakásnak, hiszen akkora, mintha öt nagyobb kéglit olvasztottak volna egybe), azonnal megcsap Nathan otthonos, tiszta, ropogós illata. Az orromnak már olyan ismerős, hogy ha Nathan elveszne, azt hisze
