Csüggedten lehorgasztom a fejem, Nathan persze észreveszi. Nicole-ra néz.
– Adnál nekünk egy percet, hogy kettesben átbeszéljük?
– Természetesen. Kint leszek az erkélyen, és lebonyolítok néhány hívást, amíg megvitatjátok.
Nicole egy ártatlan kis tollat biggyeszt a papírok mellé, mielőtt kimenne a szobából. Az ajtó becsukódik mögötte, én pedig összerándulok a suhogó hangtól. Legszívesebben felpattannék. Rángatózik a lábam. Ugrál a térdem.
– Bree – szól Nathan megnyugtató hangon, és a lábamra teszi a kezét, hogy lecsendesítse. – Nem kell ezt tennünk. Egyetlen szavadba kerül, és megmondom Nicole-nak, hogy hajítsa ki a papírokat a szemétbe.
A szerződéskupacról Nathanre nézek. Olyan higgadt. Sem a lába nem remeg, sem a térde nem ugrál. Épp ellenkezőleg. Sötét szeme épp olyan békés, mint az
