3.
1023 Words
3.
AZ ELSŐ EMELET UGYANÚGY nézett ki, mint a földszint. A száz év alatt összegyűlt festékrétegek alatt hámlott a tapéta. Az áporodott levegőben vizeletszag terjengett, és ha a plafonon nem világítottak volna a sárga neoncsövek, az árnyékok felzabálták volna a teret, és előbújtak volna azok a csótányok, pókok, patkányok és egerek, amelyek most is szemmel tartották őket.
A lépcső tetején Nadler átlépett egy használt óvszert, és körbenézett, mielőtt elindult a folyosón.
Ezen az emeleten hat lakás volt.
Ők a 2D-t keresték, és az volt jobbról a második.
Nadler intett Walternek, hogy álljon az ajtó túloldalára, és miután hangosan bekopogott, ő is kilépett oldalra.
Az akadémián belevésték a fejükbe, hogy soha ne álljanak az ajtó elé. Ha a bent lévők úgy döntenek, hogy leadnak néhány lövést, akkor középre céloznak. Walternek ez járt a fejében, miközben a hátát a repedezett gipszkarton falnak nyomta. Szinte biztosra vette, hogy nem fogja megállítani a golyót, ha a bent lévők esetleg rosszul céloznak.
Nadler az ujjával a pisztolya markolatán dobolt, várt néhány másodpercet, azután újra bekopogott.
– Rendőrség. Nyissák ki!
Nem hallatszott zaj odabentről.
A folyosó végén résnyire kinyílt a 2E lakás ajtaja. Egy magas, vékony fekete tinédzser akarta kideríteni, mi folyik odakint. Ránézett O’Brienre, és beljebb hajtotta az ajtót.
– Egy lány van bent nála – mondta.
– Kinél?
– Nem tudom, hogy hívják. Fehér férfi. Néhány hónapja van itt.
– Ő vagy a lány?
A srác nem válaszolt. Becsukta az ajtót, hangosan kattantak a zárak.
Walter Nadlerre nézett. A társa idegesen harapdálta az ajkát.
– Azt mondta, van bent egy lány. Azt nem mondta, hogy az a fickó rabságban tartja. Lehet, hogy egy prosti. Alapos gyanú nélkül nem mehetünk be.
O’Brien a 2E ajtajára pillantott.
– Kihozzam a folyosóra? Hátha tud még valamit.
Nadler a 2D felé fordult.
– A srác valószínűleg úgy gondolja, a lány bajban van, különben nem szólt volna ki – folytatta Walter.
– Beindult a fantáziád, kölyök.
– Akkor miért nem nyit ajtót?
Walter hirtelen rádöbbent, hogy a társa fél, és megállapította, milyen kiváló példaképpel rakták össze. Az öklével dörömbölt az ajtón.
– Tudjuk, hogy odabent van. Nyissa ki!
Nadlernek egy cseppet sem tetszett a dolog. O’Brienre meredt, és megcsóválta a fejét.
– A fenébe is, újonc! Meg akarod öletni magad az első napodon?
Az ajtó mögül puffanás hallatszott.
Hangos puffanás. Valami eldőlt.
Walternek az volt az első gondolata, hogy egy test zuhant a padlóra.
A zajt egy rövid és tompa kiáltás követte.
Kezdődik…
Nadler azonnal felkapta a fejét. Kihúzta a pisztolyt a tokból, átment a folyosó túloldalára, és az ajtóra fogta a fegyvert.
– Detroiti Rendőrség! Bemegyünk!
Walter nem törődött vele, mit mondott a társa. Nem akart védtelenül bemenni. Kikapcsolta a fegyvertok csatját, és elővette a pisztolyát.
Nadler az ajtó felé biccentett, és felvonta a szemöldökét, mintha azt mondaná: Oké, akkor rúgd be, te szuperzsaru!
O’Brien hátrált egy lépést, elszámolt háromig, és belerúgott az ajtóba közvetlenül a kilincs alatt. Tíz centivel a zár alatt, először a sarkaddal, utána told bele a testsúlyodat. Ezt is az akadémián tanulta.
A keret széthasadt, az ajtó megrázkódott, de nem nyílt ki. Valami megtartotta a tetejénél, valószínűleg egy hevederzár. Walternek még kétszer bele kellett rúgnia, mire az ajtó kivágódott, nekicsapódott a falnak, és majdnem visszacsukódott.
Nadler meglepően gyorsan mozgott. Fegyverét maga előtt tartva rontott be a lakásba, azután lekuporodott, és lassan körbefordult, úgy vette szemügyre a helyiséget.
O’Brien követte.
Egy apró nappalit látott, és egy főzőfülkét a jobb oldalon.
A szemközti fal előtt ócska, barna kanapé egy tejesrekeszekre állított tévével szemben. A földön egy nyitott pizzásdoboz. Benne két szelet vastagon penészes pizza. A szobában romlott tej szaga terjengett. A padlón összegyűrt sörösdobozok hevertek, a sarokban egy állólámpa világított, aminek hiányzott a búrája, így minden éles árnyékot vetett. A konyhapultot elborította a szemét.
De férfit és lányt nem láttak. Legalábbis ebben a helyiségben.
Nadler a hátsó szoba felé vezető sötét ajtónyílás felé intett a pisztolya csövével. Az lehetett a háló.
Az akadémián számtalanszor begyakorolták ezt a műveletet, és Walter rábízta magát a tanultakra. Mint a bakugrás: először a társad, aztán te, aztán ők. Ellenőrizz minden helyiséget, amilyen gyorsan csak lehet! Gyorsan mozogj! Ne adj esélyt a rosszfiúknak a reagálásra!
Elhaladt Nadler mellett, és egészen összehúzta magát, úgy lépett be a hálószobába. Olyan gyorsan mozgott, hogy majdnem átesett az ajtóban heverő testen.
Egy férfi volt az.
Csak egy foltos bokszeralsót viselt, a hasán feküdt, az egyik karja a feje fölött, vaskos ujjai egy rozsdás kést markoltak, a másik karja pedig beszorult méretes hasa alá. A haja ősz volt, és zsíros, vér áztatta, ami a tarkója fölött lévő friss sebből szivárgott.
O’Brien letérdelt, és kitapintotta a pulzusát.
Semmi.
De a férfi nyaka meleg volt. Nemrég halhatott meg.
A sűrű sötétben Walter csak annyit tudott megállapítani, hogy egy matrac hever a földön, és egy doboz vagy egy éjjeliszekrény áll mellette. De akár tejesrekesz is lehetett.
Nadler is belépett bekapcsolt zseblámpával. A fénysugár megvilágította a holttestet, azután az üres szekrényt, és végül az ágyat. A matrac nem a földön volt, hanem egy alacsony fémkereten. A keret négy sarkára köteleket erősítettek. Az egyik kötél véres volt, és rojtos, mintha elrágták volna. Ágynemű nem volt. A matracot foltok borították, és ürülékszag áradt belőle.
Nadler körbevilágította az egész helyiséget, és a fénysugár végül megállapodott egy csukott ajtón.
A fürdőszoba?
Annak kellett lennie.
Amikor Nadler átvágott a szobán, valami recsegett a talpa alatt. Olyan hangja volt, mint az üvegcserépnek. Megbotlott egy tárgyban, majdnem elesett, és amikor megvilágította a zseblámpájával, kiderült, hogy egy éjjeli lámpa. Az izzó összetört, a lámpa egyik fémlába meghajlott. Az lehetett a gyilkos fegyver.
Nadler óvatosan átlépte, azután az ajtófélfához húzódva intett Walternek, hogy nyissa ki az ajtót.
Ő gondosan kikerülte a holttestet, az üvegcserepet és a lámpát, azután az ajtóhoz lépett, és megmarkolta a kilincset.
Nadler számolni kezdett, és amikor háromhoz ért, O’Brien gyorsan lenyomta a kilincset, és kitárta az ajtót.
Egyszerre pillantották meg a lányt a zseblámpa fényében.
Huszonéves volt, és meztelen.
A mosdókagyló és a vécé között kuporgott a padlón, a térdét a mellkasához húzta, hosszú, sötét és borzas haja a fél arcát eltakarta. Rémülten felpillantott a két rendőrre, és egész testében remegett.
– Nem szándékosan csináltam – mondta szinte bocsánatkérő hangon, a földön fekvő holttestre nézve. – Kérem, segítsenek!
- Writer
