JILLIAN
Ez már a valóság?
Az érzékeim tompák voltak, ahogy kezdtem magamhoz térni. A szememet nem tudtam kinyitni, annyira elnehezült a szemhéjam. A végtagjaim hasonlóképp lebénultak. Az egyetlen dolog, amit tenni tudtam, hogy halkan nyöszörögtem tiltakozásul, mert éreztem, hogy valaki fájdalmasan markolja a mellem. A levegőben erős alkoholszag terjengett, amit valaki leheletéből éreztem. Egy kéz a combomhoz ért és felhúzta a ruhámat, majd megragadva azt, széttárta a lábam.
A lebénult testem fogja voltam, ami képtelenné tett a védekezésre. Nyelni akartam, de a kiszáradt torkom azt sem engedte. Hiába harcoltam az érintések ellen, hiába kapálóztam, hiába sikítottam. Az agyam már éber volt, de a testem még szunnyadt.
– Állj már le, te beteg állat! – kiáltotta Josh, és vélhetően odébb lökt
