Dorian az ágyában ébredt. A napfény betűzött a redőny rései között. Kellett néhány pillanat, amíg rájött, hol van, majd rádöbbent, hogy minden bizonnyal elaludt, miközben Sebastian felolvasott neki. Az ágyba is ő hozhatta fel.
Ezt nagyon furcsának érezte. Furcsán… kedvesnek.
Miért nem lehetett az apja is ilyen? Egyáltalán volt apja? Nem érezte így, különben miért bántották és miért kellett olyan sokat bujkálnia?
Miért nem tudta kimenteni a szemétdombról egy olyan férfi, mint Sebastian?
Mert a dolgok nem így működnek. Lehet, hogy sok mindenre nem emlékszik, erre viszont igen. A dolgok sohasem így működtek, és nem is így fognak.
A hozzá hasonlóknak biztosan nem.
Mégis, néhány percig csak feküdt mozdulatlanul, és erről fantáziált. Nem is emlékezett, előfordult-e már egyáltalán, hogy csa
