„Az ember ösztönösen él. Hajlamosak vagyunk nem észrevenni azt, ami körülöttünk van. A »VAN«-okat nem becsüljük. (…) Élünk, eszünk, iszunk, dolgozunk, alszunk, szeretkezünk, és észre sem vesszük, hogy mindez milyen csoda. És amikor történik egy tragédia az ember életében, akkor mintha valaki visszarántana, és azt mondaná: Gondolkodj!”
(Fülöp László)
Amikor hazaértem, beosontam a hátsó ajtón, de nem kellett keresnem a családom, mert már ahogy beléptem, hallottam a konyhából Maya dorgáló hangját. Odasétáltam, bekukucskáltam és láttam, ahogy a tűzhelynél keverget valamit. A gyerekek szeme felcsillant, ahogy megláttak, de intettem nekik, hogy maradjanak csendben. Maya eközben megállás nélkül a monológját duruzsolta a gyerekeknek.
– Annyiszor mondtam már, hogy ne viselkedjetek így egymással.
