Lori arra ébredt, hogy valami mászik az arcán. Odacsapott, egy sötét kitinpáncélos rovar csúszott le az álla pereméről a mellkasára. A testét csapkodva pattant fel, sikerült a földre söpörnie a rovart. Undorodva, borzongással figyelte, ahogy lábait mélyen a homokba vájva elszalad.
Összezavarodva, vadul dobogó szívvel nézett körül. Amint megpillantotta a tűz füstölgő maradványait, újra előjöttek a repülőgép lezuhanásának emlékképei. Szorosan átkarolta magát, és halk nyüszítést hallatott.
– Jól van? – Daniel a tűz másik oldalán feküdt kócos hajjal, összegyűrt pólóingben.
Lori a fejét rázta – még ez a mozdulat is fájt. Ujjhegyeivel kitapogatta a merev, kötött izmokat a nyakában. Kísérletképpen óvatosan jobbra-balra forgatta a fejét, felmérte, mennyire tudja mozgatni.
Körülnézett a tábortű
