A háta mögül ropogó levelek neszét hallotta. Felgyorsuló szívveréssel fordult hátra, tekintetével Sonnyt kereste. A kisfiú békésen szunyókált az árnyékban.
Újra hallotta a zajt a fák felől. Léptek lassú közeledését.
Összefonta a karját a melle előtt. A tarkóján égnek meredtek a hajszálak.
Az árnyak közül Felix lépett ki a tisztásra összeráncolt homlokkal, leszegett tekintettel. Sokat fogyott, kilátszottak a bordái. Volt valami távoli, szinte már elveszett az arckifejezésében.
Lori felkapta a törülközőjét a sziklákról, a szövet napmelegen simult a bőréhez.
Felix felnézett.
Azonnal megváltozott az arckifejezése, megcsillant a szeme.
– Lori…
A lány pulzusa felgyorsult.
– Hol van Sonny?
– Alszik – mutatta Lori. Elindult Felix felé, talpára száraz föld tapadt, a napfény elborította me
