Odanyúlok, felemelem a gyöngyökkel díszített szövetdarabot. Egy krémszínű ruha az, az anyag elszíneződött és megkeményedett a kosztól. A szoknyarész megégett, a szegély teljesen elszenesedett. Emlékszem rá. Emlékszem erre a ruhára – a napra, amikor megérkezett londoni lakásomba. Lori mezítláb lépett be benne a nappaliba, bőre hófehéren világított. „Mit gondolsz? Szerinted is koktélozásról mesél a naplementében?”
Felnéztem a cikkből, amin dolgoztam. „Inkább arról, hogy le kéne borotválnod a lábad.”
„Azt majd én eldöntöm. – Lori elvigyorodott. – Egyébként bejelentkeztem gyantázásra, és neked is foglaltam időpontot. Talán a bajuszoddal is csinálnak valamit.”
Felmutattam neki a középső ujjam.
Lori megpördült, a kagylómintás szegély felemelkedett a térdéig.
„Gyönyörű – mondtam őszintén. –
