Ilyen ember volt.
Maga felé fordította a telefont, és elindította a rögzítést. Saját gondolatait sem hallotta az eső dobolásától, de valakinek el kellett mondania.
– A repülőgépben vagyok – suttogta. Tekintete a bejáratra villant, hallgatózott. – Daniel az… nem hiszem el! – Érezte Sonny melegségét a karjában, a csecsemő szívének apró dobbanásait. Hogy lehet, hogy nem akar téged?
Hogy lehet, hogy nem akar téged?Könnyek csorogtak az arcán.
– Daniel Sonny apja – kezdett bele, ám ebben a pillanatban elaludt a kijelző világítása, az akkumulátor ikonja még egyszer felvillant, és ennyi.
Lemerült a telefon.
Lori ott ült a sötétben, miközben elméjében forrón bomlott ki a csúf igazság.
Bámulom a kijelzőt, várom a folytatást, de csak nővérem szipogását hallom a repülőgép törzsét ostromló vihar
