AHOLTAK VÁROSA NÉMA volt. Az áttetsző köd a háztetők fölött kavargott.
Charlie az erkélyen kuporgott észrevétlenül, és Jacob Marber lépteit hallgatta, aki lassan körbejárta a Szobát és Marlowe-t, mint egy macska. Charlie legszívesebben rávetette volna magát a szörnyetegre. Nála volt a kés, amit Berghasttól kaptak, hogy keresztül tudják vágni magukat az orzinon. Ráadásul öngyógyítóként nehezen sérült meg, és habár nem volt tisztában Jacob Marber erejével, eléggé biztosra vette, hogy rendbe fog jönni, bármi történjék is.
De nem mozdult meg, levegőt sem vett, csak a padlódeszkákon nyikorgó lépteket hallgatta. Nem tudta, mi készteti maradásra. Talán a félelem.
Várj egy kicsit! – mondogatta magának. – Várj!
Kikukucskált az ajtó mögül. Marlowe a szörnyeteget bámulta. A kesztyűt maga előtt sz
