Vártam, amíg a hallgatása betöltötte a kettőnk közti űrt. A sötétségben, amely szinte elnyelt, úgy vártam a hangját, az érintését, a mozdulatát, mint még soha semmit. Mint aki kiugrik a bőréből, ha Aaron nem csinál mindjárt valami az első utasítását követően. Gyűlöltem és élveztem minden másodpercet, amely elválasztott attól, ami ezután következett.
– Egyszer már megmondtam neked, hogy milyen türelmes vagyok. – Aaron lehelete a halántékomat cirógatta, még a tarkóm is belebizsergett az érzésbe. – Hogy nem félek keményen megdolgozni azért, amit akarok.
Közelebb. Sokkal közelebb volt, mint hittem, s noha nem ért hozzánk, szinte sütötte a bőrömet a testéből áradó hő. Tehetnék ellene. Csak fel kell emelnem a kezem, és megérinthetném az ajkakat, amelyek olyan közel jöttek a fülemhez. Vagy el i
