– Nem alszom túl jól. Tudod… – Idegesen babrál az ujjaival az ölében. – Aggódom minden miatt.
Minden porcikámmal arra vágyom, hogy átkaroljam és megnyugtassam, hogy minden rendben lesz. Mindig is ez volt a szerepem a kapcsolatunkban – az erős váll, a szikla, amire mindenki támaszkodhat. De ma nem karolom át. Nem tehetem, mert már nem tudom, mi a szerepem Susie életében. A fiúkkal ez egyértelmű – én vagyok az apjuk, kőbe van vésve, hogy örökké szeretni fogom őket, bármi történjék is. Ránézek Susie-ra, és nehéz elképzelnem, hogy valaha is eljön a nap, amikor nem fogom szeretni. Ő a gyermekeim anyja, a nő, akit feleségül vettem, fiatal életem szerelme. Ha egy Venn-diagram lennénk, a fiúk lennének a középső kör, Susie az egyik oldalon, én a másikon, mindig átfedésben. Más körök átfedhetik Su
