Fejezet 3
1005 Words
VESZTETT JÁTSZMA
I
– Nincs szándékomban udvarolni magának – mondta mosolyogva a férfi, miközben lesegítette Hannáról a kabátot.
A pincér már ott állt az asztaluknál és várta a rendelést.
– Mit szokott inni? Milyen koktélt parancsol? – kérdezte a férfi, mire Hanna azonnal, szinte túl gyorsan válaszolta, hogy egy Manhattant.
Furcsa lett volna, ha azt mondja, hogy semmilyen koktélt nem szokott inni, sőt nős emberekkel sem szokott randevúzni ilyen helyeken, mint az Americana hallja. De eljött, mert kíváncsi volt, hogy mit akar tőle Mr. Gordon. Mit akarhat?…
Nagyon meg volt lepve, mikor ma délben bejött hozzá az irodába, és halkan, nehogy a többiek hallhassák, azt mondta, hogy okvetlenül beszélni szeretne vele.
– Miről van szó? – kérdezte Hanna ijedten, mert csakis valami hibát követhetett el, amit most a nagy Mr. Gordon számon kér tőle… Persze ez kissé szokatlan volt, hogy ő maga jön be, küldhetné a titkárnőjét is.
– Itt most nem tudom elmondani, de ha lehetséges volna, hogy találkozzunk valahol… Például beülhetnénk az Americana koktélbárjába, mondjuk, ma hatkor. Megfelel? Ráér?
– Ráérek – válaszolta tétovázva.
Hát most itt van és várja, hogy mi lesz. Mit akar tőle ez a Gordon… Eddig soha nem vette észre, hogy másképpen nézett volna rá, mint a többi tisztviselőnőre, akikkel egy nagy, közös teremben dolgozott. Előfordult, hogy a második emeleti étkezdében néha beleütközött. Ilyenkor sem beszéltek egymással soha.
Gordon nem látszott playboy típusnak, aki sorra ki akarná próbálni a lányokat. Komoly tekintetű, kopaszodó, ötven körüli férfi volt, sötét öltönyöket és konzervatív nyakkendőket viselt. Azt, hogy nős, tudták róla, de még senki sem látta a feleségét.
– Köszönöm, hogy eljött! Kedves magától, mert hiszen mondhatta volna, hogy foglalt, randevúja van… Ilyen csinos, mutatós lány, mint maga!
– Ne bókoljon, Mr. Gordon! Vagy mégis udvarolni akar? –
– Nem akarok, kedves Hanna, az nem az én stílusom! Üzletember vagyok és egyszerűen egy ajánlatot teszek magának! Remélem, elfogadja, mert ha nem, kénytelen lennék egy másik jó kinézésű, fiatal nőt kiválasztani…
– Mr. Gordon! Mit képzel maga rólam?
– Kérem, ne szólítson Mr. Gordonnak, egyszerűen csak Jacknek, ez sokkal bizalmasabban hangzik.
Hanna felkelt az asztaltól. Érezte, hogy az arca kipirosodik, de megpróbált nyugodtan elköszönni. Elvégre ez az alak a vállalatnál főember, ő pedig kis senki. Hogy mire fel akar neki ajánlatot tenni, azt nem értette.
– Csodálom, Mr. Gordon, hogy callgirlnek néz, hiszen évek óta láthatja, hogy a könyvelőségen dolgozom!
– Ne hagyjon itt, Hanna! Hallgasson meg, hiszen fogalma sincs, miről van szó! Semmi erkölcstelenség sincs az ajánlatomban, és csak egyetlen éjszakáról volna szó… És az árat maga szabja meg!
Milyen egyszerű lenne, ha pofon vághatná Gordont. De ezt nem teheti, sajnos, nem.
– Hanna! Félreérti! Én imádom a feleségemet, és azt terveztem, hogy holnap a Kensburry tiszteletére rendezett nagy fogadáson maga flörtöljön velem!
Hanna elnevette magát, ez valóban meglepő ajánlat volt.
– Csak nem képzeli, hogy meg vagyok híva a Kensburry-partira?
Gordon benyúlt a zsebébe és előhúzott egy borítékot. A címzés rajta: Miss Hanna Kapossy részére…
– Amint látja, meghívóról gondoskodtam. Egy elegáns estélyi ruháról viszont magának kell gondoskodnia! Menjen be Sakshoz, itt az Fifth Aveune-n, és válasszon ki valamit, az ár mellékes! És a tiszteletdíj, amit ezért a szereplésért fog kapni tőlem – hát azt teljesen magára bízom!…
– Csak nem képzeli, hogy elfogadnék pénzt? És ruhám is van, egy fekete bársony.
– Ragaszkodom ahhoz, hogy legalább egy szép ruhát vegyen erre az alkalomra, ezt igazán megérdemli, ha jól játssza a szerepét…
– Attól tartok, hogy rosszul választott, Mr. Gordon! A harmincadik emeleten van az a modellügynökség ahol válogathatott volna különböző szexi szépségek közül, azokra inkább lenne féltékeny a felesége, mint rám.
– Téved, Hanna! Ha egy ilyen hivatásos modellel játszom meg a dolgot, a feleségem azonnal átlát a szitán. De maga, az más. Komoly, fiatal hölgy, aki ugyanannál a vállalatnál dolgozik, tehát naponta együtt lehet velem…
– És mit akar elérni ezzel a féltékenyítéssel?
– Ezt elég hosszadalmas lenne megmagyarázni, közben a Saks bezár, és nem tudja megvenni az estélyi ruhát!
– Nem is akarom, nem fogadok el ruhát, semmit. Viszont szeretném tudni, hogy miről van szó, miért van szükség erre a komédiára?
– Nézze Hanna, én szeretem a feleségemet, húsz éve élünk együtt. Mostanában teljesen megváltozott, nem törődik velem, elhidegült. Fiatal udvarlói vannak, engem vén hülyének nevez…
– Megcsalja magát?
– Nem tudom. Lehetséges… Egy időben figyeltettem minden lépését magándetektívvel, de csakis olyan jelentéseket kaptam, hogy fodrászhoz ment vagy templomba, esetleg vásárolni a Bloomingdale-be. Ezek a fickók megbízhatatlanok! Tőlem kap napi száz dollárt, a feleségemről leakaszt százhúszat, és azt írja be, amit ő diktál. így sohasem derül ki, hol töltötte a délutánt…
– Értem, Mr. Gordon! És ott leszek holnap a Kensburry-partin!
– De egyedül jöjjön, nehogy elhozza az udvarlóját!
– Nincs udvarlóm.
– Ilyen lánynak, mint maga?… Ezt nehezen hiszem el.
– Volt valakim évekig. Aztán elment Kaliforniába, ott jobb állást kapott. Hívott, hogy menjek vele, de nem hagyhattam itt az apámat. Eleinte gyakran írt, folyton telefonált, hiányoztam neki. Most már nem hiányzom, rövidesen lesz az esküvője, egy gazdag lánnyal.
– Szomorú egy ilyen csalódás… – mondta megértő hangon Gordon –, de talán ott követte el a hibát, hogy nem ment el vele.
– Nem mehettem. Apám vak, szüksége van rám.
***
Ian Kensburry egy hete érkezett meg Angliából. Itt New Yorkban mindennap rendeztek a tiszteletére valamit, már kezdett belefáradni a sok ünneplésbe. De az amerikai kiadója elvárta tőle, hogy mindenütt megjelenjen az új könyv sikerének érdekében.
Kensburry híres író volt, és előkelőnek is számított, főleg mióta őfelsége, az angol királynő is kitüntette egy érdemrenddel. Kensburry főleg történelmi regényeket írt, melyek oly unalmasak voltak, hogy kínszenvedést jelentett végigolvasni. Hosszú oldalakon át ecsetelte egy őszi erdő lombjainak színpompáját, vagy a régi kastélyok kőkerítéseinek stílusát taglalta egy fél fejezeten át.
A Ki Kicsoda? szerint hatvanéves volt, de jóval többnek látszott. Az arca csupa ránc, mély redő. Zsemlyeszínűre festett ősz haja és hatalmas, busa szemöldöke volt, mely alól bágyadt, unott pillantásokkal nézett mindenkire.
Ki Kicsoda?A nők nem érdekelték, ez köztudomású volt, de erről illett nem tudomást venni. A titkárja, egy kínai fiatalember, akit Hongkongból hozott magával, mindig vele utazott…
- Writer
