A lelkitárs-egyenlet

A lelkitárs-egyenlet-1

Jessica Davis korábban úgy vélte, hogy égbekiáltó tragédia, amiért a nőknek csupán huszonhat százaléka hisz az igaz szerelemben. Na persze ez majdnem egy évtizede volt, amikor el sem tudta volna képzelni, milyen lehet, ha az ember mélyen és szenvedélyesen imádja a férfit, aki egy napon az exe lesz. Ma este mindenesetre, hét év alatt a harmadik első randiján, már inkább amiatt döbbent meg, vajon hogyan lehet ilyen magas ez a szám.

– Huszonhat százalék – motyogta, miközben közelebb hajolt az étterem mosdójában a tükörhöz, hogy megigazítsa a rúzst az ajkán. – Százból huszonhat nő elhiszi, hogy az igaz szerelem valós.

Visszapattintotta a fedelet, aztán felnevetett, és a fáradt tükörkép visszanevetett rá. Sajnos az estéje távolról sem ért véget. Még át kell vészelnie a levest; az előételek elfogyasztása négy éven át tartott. Ennek egy része nyilvánvalóan annak tudható be, hogy Travis előszeretettel beszélt tele szájjal, bensőséges és igen részletes információkat osztva meg Jess-szel arról, hogyan találta az üzleti partnerét a feleségével egy ágyban, és miként zajlott az ezt követő zűrzavaros válóper. De ahhoz képest, emlékeztette magát Jess, hogy a többi első randi hogy ment, ez nem is vészes. Rosszabb is lehetne. Mint például az a pasas múlt héten, aki már akkor annyira részeg volt, amikor felbukkant az étteremben, hogy még nem is rendeltek, már elbóbiskolt.

– Ne csináld már, Jess! – ejtette a rúzst a táskájába. – Nem neked kellett főznöd, nem neked kell tálalnod, sőt elmosogatni sem te fogsz vacsora után. Maguk az ételek is megérnek annyit, hogy elviselj még egy keserű sztorit Travis exnejéről.

Az egyik vécéajtó olyan hirtelen pattant fel, hogy Jess összerezzent. Egy nyúlánk szőke nő lépett ki. Leplezetlenül sajnálkozó pillantást vetett Jessre.

– Jaj, istenem, tudom – nyögött Jess. – Magamhoz beszélek a női mosdóban. Amiből rögtön tudhatod, hogy alakul az estém.

Semmi. Még egy udvarias mosoly sem érkezett válaszul, nemhogy bajtársias. A nő ehelyett odaállt a sok szabad mosdókagyló közül a lehető legtávolabbi sarokban lévő elé, és mosni kezdte a kezét.

Nos, tehát.

Jess újra túrni kezdte a táskáját, de közben önkéntelenül is leste, mi történik a túlvégen. Tudta, hogy legkevésbé sem udvarias dolog így bámulni, de annak a másiknak annyira hibátlan volt a sminkje, és olyan szépen manikűrözött a keze. Hogy az ördögbe képes erre némelyik nő? Jess már azt is komoly győzelemnek élte meg, ha anélkül sikerült elhagynia a házat, hogy a slicce nyitva maradt volna. Egyszer úgy prezentálta az egyik ügyfélnek egy teljes üzleti év adatait, hogy közben még mindig Juno négy csillogós, lepkés hajcsatját viselte a blézere elejére csíptetve. Ez a pompázatos idegen valószínűleg sosem kényszerül rá, hogy azért kelljen átöltöznie, mert egymás után letakarított egy-egy nagy adag csillámport a macskájáról meg a hétéveséről. Sosem kell azért bocsánatot kérnie, mert késett. És könnyen lehet, hogy borotválnia sem kell magát – egyszerűen mindenhol, mindig tökéletesen sima.

– Jól vagy?

Jess pislogva igyekezett magához térni, és rádöbbent, hogy a nő hozzá beszél. Azaz a világon semmi esélye sem volt úgy tenni, mintha nem egyenesen a nő dekoltázsát bámulta volna.

Leküzdve a késztetést, hogy hirtelen mozdulattal eltakarja a lenyűgözőnél lényegesen kevésbé mély benyomást keltő sajátját, kínos kis legyintéssel válaszolt.

– Elnézést! Csupán azon gondolkodtam, hogy a te macskád biztosan nem csupa csillámpor.

– Hogyan?

Azzal visszafordult a tükör felé. Jessica Marie Davis, szedd már össze magadat! Mit sem törődve vele, hogy még mindig közönsége van, Jess a tükörbe nézve felidézte, mit mondana most Jo nagyi, a nagyszerű Nana:

Jessica Marie Davis, szedd már össze magadat!– Bőven van időd. Menj ki, egyél egy kis guacamolét, aztán irány haza – mondta hangosan. – Nem hajt a tatár.

– Csak annyit mondok, hogy tik-tak! – Fizzy bágyadtan Jess feneke felé intett. – Az a fenék nem fog mindig olyan feszes maradni.

– Lehet – felelte Jess –, de hiába lesem a Tindert, ott sem találtam egy minőségi pasit sem, aki alkalmas volna arra, hogy megtámassza.

Fizzy védekezőn felszegte az állát.

– Életem legjobb szexélményei közé tartozik néhány Tinder-randim. Szerintem túl hamar feladod. Abban a korban élünk, amikor a nők gyönyört akarnak, és nem kérnek bocsánatot, ha egyszer is, kétszer is elérik, aztán még repetát is kérnek. Lehet, hogy Travis az exfelesége megszállottja, de láttam a fotóját, és rohadt jól néz ki. Lehet, hogy a churros után egy-két órával úgy visítoztál volna alatta, hogy a csillár is leszakad, de sose tudod meg, mert eljöttél a desszert előtt.

Jess megmerevedett. Lehet…

– A jó ég áldjon már meg, Fizzy!

A barátnője önelégült vigyorral hátradőlt. Ha Felicity Chen eldöntené, hogy Amwayt árul, Jess inkább egyszerűen a kezébe nyomná a pénztárcáját. Fizzy lényét karizmából, boszorkányságból és téves ítéletekből gyúrták össze. Eme tulajdonságegyüttesnek köszönhetően egyfelől nagyszerű író volt, másfelől részben ezek okozták, hogy Jess jobb csuklójának belső felére rossz helyesírású dalszöveget tetováltak, meg azt, hogy 2014-ben hat teljes, lehangoló hónapon át rémes, Audrey Hepburnére a legkevésbé sem emlékeztető frufrut viselt, nem beszélve arról, hogy Los Angelesben egyszer egy olyan jelmezes bulira indult el, amelyről odaérve kiderült, hogy a ház alagsorában tartott b**m-parti. És amikor Jess kérdőre vonta Fizzyt – „Képes voltál elhozni egy alagsori szexpartira?” –, a barátnője csak annyit válaszolt: „Miért? Los Angelesben minden háznak van alagsora!”

Fizzy a füle mögé tuszkolt egy fénylő fekete hajtincset.

– Jól van, találjuk ki, kivel randizol legközelebb.

– Nem! – Jess felnyitotta a laptopját, és belépett az e-mail-fiókjába. De hiába koncentrált másra, nem tudta kikerülni Fizzy rosszalló tekintetét. – Fizz, ez tényleg nagyon nehéz egy gyerekkel.

– Mindig ezzel mentegeted magadat.

– Mert mindig van gyerekem.

– Meg ott vannak a szomszédban a nagyszülők, akik bármikor boldogan ugranak, ha bébiszitterkedni kell, míg randin vagy, meg van egy barátnőd is, aki szerint a lányodban több spiritusz van, mint benned. Mind azt akarjuk, hogy boldog légy.

Jess ezt jól tudta. Eleve ezért volt hajlandó tenni egy próbát a Tinderrel.

– Jól van, tegyük fel, hogy a kedvedben járok – felelte. – És mondjuk még találkozom is egy szuper egyeddel. Ámde hová megyünk nyélbe ütni a dolgot? Más volt, amikor Juno még kétéves volt. Most már egy rosszul alvó, kiváló hallású hétévesem van, és az utolsó fickó, akinek a lakásán jártam, akkora kupiban élt, hogy egy szennyes alsógatyája rám ragadt, amikor felálltam, hogy kimenjek vécére.

– Undorító.

– Ugye?

– Na, de akkor is. – Fizzy elgondolkodva vakarászta az állát. – Az egyedülálló szülők mind megoldják, Jess. Ott van rögtön a Brady Bunch.

Brady Bunch.– Most tényleg egy ötvenéves filmsorozatot hozol fel példának? – Minél jobban akarta Fizzy meggyőzni, Jess annál kevésbé érezte magában a késztetést. – 1969-ben csak a szülők tizenhárom százaléka volt egyedülálló. Carol Brady megelőzte a korát. Én nem.

– Vaníliás latte! – kiabálta túl Daniel, a barista a kávézó lármáját.

Fizzy egy mozdulatot tett, utalva rá, hogy Jess ne kezelje úgy, mintha púp volna a hátán, aztán felállt, és elindult a pult felé.

Jess minden egyes munkanapját a Twiggs kávézóban töltötte, nagyjából kezdetektől, amióta szabadúszó lett. Az élete, amely nagyjából ebben a négy utcasaroknyi körben folyt, így lényegesen kezelhetőbbé vált. Elkísérte Junót az iskolába, ami alig pár háznyira volt attól a társasháztól, ahol laktak, közben Fizzy lefoglalta a legjobb asztalt – hátul, távol az ablakon keresztül áradó fénytől, de közel a konnektorhoz, ami még nem mozgott. Jess a számokkal foglalatoskodott, míg Fizzy regényt írt, és hogy ne váljanak a hely piócáivá, legalább kilencvenpercenként rendeltek valamit, aminek megvolt az az előnyös hatása, hogy ösztökélte őket a szorgalmasabb munkára, meg arra, hogy kevesebbet beszélgessenek közben.

Kivéve ma. Jess világosan látta, hogy Fizzy nem fogja feladni.

– Jól van. – Fizzy visszatért az italával és egy óriási áfonyás muffinnal, aztán gondosan elhelyezkedett. – Hol is tartottam?

Jess a megnyitott e-mailre meresztette a szemét, és úgy tett, mintha azt olvasná.

– Szerintem ott, hogy ez az én életem, és én tudom a legjobban, mi a jó nekem.

– Mindketten tudjuk, hogy soha az életben nem mondanék ilyet.

– Miért barátkozom veled egyáltalán?

– Mert halhatatlanná tettelek a Bíbor csipkében mint gyilkost, a közönség imád, és nem tehetlek el láb alól.

Bíbor csipké– Néha eltűnődöm rajta, hogy egyáltalán hallod-e a kérdéseimet – morgott Jess –, vagy csak folytatod a fejedben zajló párbeszédet.

Fizzy elkezdte lehámozni a papírt a muffinról.

– Ott tartottam, hogy nem dobhatod be a törülközőt, csak mert volt egy béna randid.

– Nem egyszerűen a béna randi a baj – javította ki Jess. – Hanem az, hogy rém kimerítő, és lényemtől idegen, hogy pasiknak akarjak tetszeni. Szabadúszó statisztikus vagyok, és szerintem a legszexibb cuccom az a régi blúzom, ami még a Buffy, a vámpírok réme idejéből maradt, meg a levágott szárú farmergatyám. Éjszakára pedig magamra öltöm apa régi atlétatrikóját meg a jóganadrágot, amit terhesen hordtam.

Buffy, a vámpírok rémeFizzy panaszosan felnyögött.

– Ne!

– De igen – nyomatékosította Jess. – És ennek tetejébe már akkor gyerekem volt, amikor a korombéliek még rendszeresen csak hazudták, hogy már ittak Jägermeistert, és ízlett nekik. Nehéz olyan randiprofilt összeállítani rólam, amit látva bárki rám mozdul.

Fizzy nevetett.

– És rossz arra gondolnom, hogy azért veszek el időt Junótól, hogy valami fickóval ücsörögjek, akit valószínűleg az életben nem látok többet.

Fizzy rövid ideig emésztette a hallottakat, sötét szeméből csak úgy áradt a hitetlenkedés.

– Tehát tényleg… feladod? Jessica, összesen három pasival találkoztál, akik jól néztek ki, de unalmasak voltak.

– Szünetet tartok, míg Juno nem lesz kicsit idősebb.

Barátnője gyanakvóan méregette Jesst.

– Mennyivel idősebb?

– Gőzöm sincs. – Jess felemelte a kávéscsészéjét, de a figyelmét fogva tartotta a férfi, akit maguk közt „Americanónak” hívtak. Pontosan a megszokott időpontban, 8.24-kor lépett be a Twiggsbe – hosszú láb, sötét haj, mogorva hangulat vibrál körülötte, és kerül minden szemkontaktust. – Talán amikor főiskolás lesz?

Jess elszakította tekintetét Americanótól, és egyenesen Fizzy döbbenettől eltorzult arcába nézett.

– Főiskolás? Tizennyolc éves koráig? – Gyorsan lehalkította a hangját, miután minden fej feléjük fordult. – Azt akarod mondani, hogy ha regényt akarok írni rólad, akkor olyan hősnőt kell beleírnom, akinek testét tizennyolc évig egyetlen pasi se látja? Szívem, ezt felejtsd el. Még az eddig tökéletes állapotban megóvott vaginád is kikészül addigra.

Főiskolás?– Felicity!

– Olyan lesz, mint egy egyiptomi sír. Vagy egy múmia – mormolta barátnője a csészéjébe.

Americano kifizette az italát, aztán oldalt lépett, és írogatott valamit a telefonján.

– Vajon kinek ír? – tűnődött halkan Jess.

– Te bele vagy zúgva Americanóba – állapította meg Fizzy. – Észrevetted, hogy mindig megbámulod, akárhányszor belép ide?

– Szerintem vonzó a modora.

Fizzy tekintete lejjebb vándorolt, oda, ahol e pillanatban a feneke lapult a sötétkék kabát takarásában.

– Mostantól „modornak” mondjuk? – Lehajolt, és írt valamit a jegyzetfüzetébe, amit a laptopja mellett tartott.

– Bejön ide olyan aurával, hogy érzed, ha bárki szólna hozzá, simán elvágná a torkát – jegyezte meg Jess.

– Lehet, hogy hivatásos verőlegény.

Jess is végigmérte Americanót.

– Szerintem inkább egy zárkózott középkorkutató művészettörténész. – Megpróbálta felidézni, mikor is kezdett el ide járni a pasas. Kábé két éve? Majdnem minden reggel, szigorúan ugyanakkor, ugyanazt issza, ugyanazt a morózus hangulatot árasztja. Ez egy vidám környék, amelynek éppenséggel a Twiggs a központja. Az emberek, akik idejártak, lazultak, hosszan kortyolgatták az italukat, cseverésztek; Americano nem azért tűnt ki a tömegből, mert nagyon elütött volna a külleme a többiekétől, vagy épp bogaras különc benyomását keltette volna, hanem mert szinte teljesen csendben maradt egy olyan térben, ami tele volt egy rakás harsány, szeretetre méltó fura alakkal. – Jól öltözik, de belül totál durcás – tette hozzá elhalkulva Jess.

– Hát, lehet, hogy csak végre dugnia kéne egy jót, hasonlóan egy ismerősömhöz.

– Fizz, te is tudod, hogy a szülésem óta is szexeltem már – világított rá elcsigázott hangon Jess. – Csak annyi a kifogásom ellene, hogy nincs időm elköteleződni, attól meg, hogy unalmas vagy kifejezetten rémes randikra mászkáljak, pusztán azért, hogy egy-két orgazmusom legyen, isten mentsen. Erre remek készülékeket gyártanak manapság.

– Nemcsak a szexről beszélek – tiltakozott Fizz. – Hanem arról, hogy mindig te vagy az utolsó a saját fontossági listádon. – Egy pillanatra elhallgatott, és odaintett Danielnek, aki éppen a szomszéd asztalt törölgette le. – Daniel, mindent hallottál?

A férfi felegyenesedett, és arcán megjelent az a mosoly, ami miatt Fizzy a Végzet ördöge főhősét Daniellel a fejében mintázta meg, és mindenféle mocskos dologra vette rá a regényben, amit a való életben nem mert volna megtenni.