A kék szemű kisgyermek csendesen pihegett, az egyik öklét a szájába dugva szopogatta, és nem is sejtette, hogy most, ebben a percben dől el a sorsa…
– Esküszöm, hogy a te gyermeked, Jézus szent szívére esküszöm, hogy a tiéd!… Emlékszel arra a napra, mikor Terrandolában voltunk? A pontos dátumra?… Éppen kilenc hónapra rá született, napra pontosan!
Odaszaladt a szekrényhez, és egy fiókból iratot vett elő.
– Itt a keresztlevele, nézd! Olvasd el!
George gépiesen nyúlt az irat után, ránézett a dátumra. Tényleg. Igaz…
Aztán elolvasta a nevet, a gyermek nevét: Filippo Cerutti.
Ez a gyermek tehát az övé… Kétségtelen, hogy az ő fia.
„A fiam…” – gondolta most, és még szokatlanul új volt neki ez a meghatározás.
Furcsa. Ez itten az utolsó Dowery… Egy Dowery, akit Filippo Ceruttinak keresztelte
