– Nos, szemlátomást szavadon fogtak – állapította meg Johnny, amikor egy órával később, csomagjaikkal a lábuknál álltak az utcán. Bujkálva kisütött a nap, és vakított a fény, ahogy visszatükröződött a hófödte hegyekről, amelyek egy kiszélesedő medencét szegélyezve vették körül őket. A közepén, a völgyfenéken egy zafírkék tó terült el, és Zell am See városa a tó partja és a Pinzgau hegyei között húzódó földterületbe csimpaszkodott. A közeledő vonatból lenyűgöző volt a látvány, és Johnny mindent elkövetett, hogy lekapja: sietve kicsomagolt kamerájával le is filmezte az ajtóból.
Ez barátságosabb fogadtatás volt, mint amit a vendéglátóiknak sikerült produkálniuk. Napnál világosabb volt, hogy senki nem jött ki eléjük. Tizenöt percig elhagyatottan álldogáltak a járdán, hátha mégis feltűnik vala
