– Emlékszel, hogy beszéltünk erről az irodában? – kérdezte közben Lara, és megtörölte nedves szemét a pulóvere ujjával.
– A kollégák közötti megfelelő kapcsolatról? Azt hiszem, ezt talán még a HR is engedélyezné – próbálkozott meg Alex egy mosollyal.
Alex legszívesebben örökké így maradt volna, mintha a baj nem történt volna meg, de tudta, hogy vannak dolgok, amelyeket meg kell tenni.
– Beszéltél már a szüleivel? – kérdezte.
Lara felsóhajtott.
– Az utóbbi egy órában állandóan azt futtattam végig a fejemben, hogy mit mondhatnék nekik. De egyszerűen nem találtam a szavakat. Nem vall rám, igaz?
Valóban nem. Lara volt a legokosabb, legbátrabb, legügyesebb ember, akit Alex ismert, ő sosem tétovázott. Ezért volt olyan fájdalmas most így, ilyen elveszettnek látni.
– Hadd intézkedjek én! –
