Szombat van, még mindig ugyanaz a május. Egyéb jó hírem nincsen. Különös ügybuzgalom folytán reggel fél kilenckor kicsengetett az ágyból egy fickó, hogy leolvassa a vízóraállást. Visszaalvásról szó sem lehetett, ha egyszer felébredek és gondolkodni kezdek, képtelen vagyok lenyugtatni az agyam. Csak fekszem a kétszemélyes ágyamban és forgolódom, hessegetem a legyeket a homlokom mögött, az összefüggéstelen képeket és mondatokat, a kínzó kérdéseket, amelyek elől nincsen menekvés. A takaró alatt izzadok, felette didergek, semmi sem jó, a szám száraz, a halántékom idegesen ráng.
A hétvége napos sziget mindenféle alkalmazottnak és munkavállalónak, de émelyítő unalom annak, aki munka híján van, mert a pihenés minden percében ott fészkelődik a sértett önérzet és a tökéletes feleslegesség tudata.
