– Mi volt ez a kirohanás? – kérdezte később Tünde, ideges nevetéssel a száján. A Bohém Tanyán olyan sűrű volt a füst, hogy rajzolni lehetett volna bele. Kazimír a fal mellé húzódott, némán bámulta a Staropramen lappadó habját, és igyekezett nem észrevenni a hármasunk köré fagyott hangulatot. Úgy viselkedett, mintha csak potyautas lenne a beszélgetésünkben, ami igaz is volt. Tünde cigarettát sodort, de finom ujjai remegtek, a füstszűrő folyton kipottyant a papírból, összevissza gurult az asztalon, és ez, ki tudja, miért, futó elégedettséggel töltött el. Volt egy olyan meglehetősen zavaró érzésem, hogy mindhárman neheztelünk valakire az asztalnál, kivéve a Kettest, aki mindenkit egyforma távolságtartással méregetett, vagyis aki mindenkire egyformán neheztelt. A szürke szintre józanodtam viss
