Sokat nevettünk Tündével annak idején, a nevetés volt a mi legközösebb nyelvünk, a tiszta, félreértések nélküli kapcsolódás két vidám rekeszizom között. Mint azokból a kis luftballonokból készített vízbombák, amelyek olyan váratlanul csattannak egy-egy mit sem sejtő arcon, vállon vagy a hát közepén, olyanok voltak a szavak és a humoros gesztusok, amelyek szerencsére gyakran megestek közöttünk az események derűs megállóiban. Elég sok könnyet csapoltunk ezekből a nevetésrohamokból. Azt figyeltem meg, hogy a legjobb dolgok mindig nedves környezetben történnek. Nehéz elképzelnem olyan katarzist, amelyben a folyékonytól eltekinthetünk.
Egy októberi délelőttön kivonatoztunk Bécsbe, hogy az Albertina múzeumban megmérgezzük magunkat René Magritte mágikus festészetével. Tündét nagyon feldobta a ki
