Sokat sétálunk, csak úgy, a séta öröméért, a csontok és az izmok öröméért, az illatért, ami a levegőben terjeng süteményboltok vaníliás pátoszaként, és sétálunk egymás öröméért, a kettesbenlét gyönyörű magányában, csak sétálunk ebben a magasztos és fenséges májusban, és észre sem vesszük, hogy merre járunk, hogy lassacskán visszakanyarodunk a Király utca felé, egy vékonyka közön fellépcsőzünk a bazilikához az Apor Vilmos püspök terére, amely számomra Győr egyik legnyugalmasabb és legszentebb pontja, és egyszer csak egy óvatlanul elénk nyíló sikátorban találjuk magunkat, ahol megragadom és visszahúzom őt, mert felvillanyoz, hogy senki sem láthat minket, és a karját magam felé húzom, és a hátát enyhén a téglavörös falnak nyomom, és végre hosszasan megcsókolom, megtámadom a száját minden átad
