Egy gyermekkori nőismerősöm, aki azóta figyelemre méltó sikereket aratott a hegedűjátékával, üzent, hogy Győrbe jön a vonósnégyesével, és ha van kedvem, menjek el meghallgatni őket. Gondoltam, a zene talán segít csillapítani mániás érzékenységemet, ami azokban a napokban a hasadóanyagok hőjével sugárzott bennem, és a város egyik pontjából a másikba hajszolt. Szokatlanul meleg áprilisi nap volt, a koncertet a Radó pavilonjában tartották, amely egy hatalmas filagóriára emlékeztetett, vagy talán az is volt. Ahogy odaértem, Dalma azonnal felismert, s miközben a hegedűvonót gyantázta, váltottunk pár szót az elmúlt évek történéseiről, persze leginkább ő mesélt, én meg szelíd érdeklődéssel hallgattam.
Az eleinte mérsékelt létszámú hallgatóság mellett könnyen találtam helyet magamnak a platánok a
