A boldogság üzemanyaga a feledés – mondta Hákis Peti, aztán lehúzta az utolsó kortyot is a szilvapálinkából, amit nem sokkal korábban ajándékba hozott nekem.
– Tényleg te vagy a vendégek gyöngye – feleltem. Később, amikor lecsúszott a padlóra, betakartam egy orgonalila polártakaróval, aztán magam is nyugovóra tértem.
Ez a születésnapom – ijesztően kerek évforduló egyébként – úgy indult, hogy egy sovány reggeli után leültem az asztalhoz írni, fél órán át teát kortyolgattam, kiszíneztem néhány négyzetet, megpróbáltam lerajzolni egy bodobácsot, és bámultam az üres papírt, mintha a szavak spontán és önálló felbukkanására várnék. Aktív várakozásomat csengő szakította meg. Hákis Peti állt az ajtóban, kezében dísztasak, olyan borosüveg méretű. Szerettem barátom ritka, de tartalmas látogatásait,
