Pattogós lett a délután, mint a labda, amelyet ifjú lábak rúgtak a házak közé. Gyeptéglákkal kárpitozott dombtetőn ültem a közeli játszótéren, és telefonhívásokat intéztem. Először is Tündét hívtam fel, hogy megköszönjem neki a reggelit és a plakátokat, meg persze az állítólagos csókot az orromon, amit settenkedve helyezett rám, amíg aludtam, cserébe megkért rá, hogy szedjek listába minden dolgot, amit szeretek. Egyszer még jó lesz valamire, mondta, és akár össze is vethetjük az ő listájával, amelyet vonatutazásai és kézműves tárgyak zsűrizése közben állított össze még évekkel ezelőtt. Fekete szatén és csupa dorombolás volt a hangja, ha így kért, persze nem állhattam ellen. Felvetette, hogy este találkozzunk a Lúdláb presszóban, amit örömmel elfogadtam.
Egy bátorító cigaretta után felhívt
