A győri pályaudvar koszos restijében, a sörtől ragacsos padlón, az utolsó rostjáig dohányfüsttel átitatott terem egyik sarkában állok. A kerek könyöklőasztalon langyos kommersz vodkát forgatok decis üvegpohárban. Ködből, tompa falú burokból tűnök elő, a csend hártyája egyszer csak szétpattan és megsemmisül körülöttem. Velem szemben idegen férfi áll és beszél. Az asztal lapja félig eltakarja, csak melltől felfelé látom. Arcvonásai darabosak és durvák. Összetapogatott söröskorsóból issza a hányadékszagú bort. Téglavörös haja középhosszú, zsíros hullámokban lóg, néha megpróbál egy fonatot képtelenül piros füle mögé tűrni. Harmincévesnek mondja magát, én ötvennek nézem. Tudom, végzetes ötlet volt betérni ide, húznom kellett volna szépen hazafelé, vissza az albérletem vákuumába. De ünnepet akar
