Éjszaka arra riadok, hogy mindenem reszket és ömlik rólam a víz. Úgy látszik, le sem vetkőztem, ahogy voltam, a nappali ruhámban dőltem az ágyba. Rémálom lehetett, az ébresztett fel. De bármi volt is, nem emlékszem rá. Viszont egy rejtélyt megoldott az agyam közben. A Strómer Huba név fekete nyúlként szaladgált előttem, de végre utolértem és elejtettem. Ez az. Megvagy. Hozom a késem. Strómer Huba, ő a zenekar énekese, és ezt onnan tudom, hogy Tünde mutatott be minket egymásnak még egy régi estén a Rómerben. Most már tisztán emlékszem a pillanatra, a halálfejes nyakkendőre, amely egy hencegő, jópofáskodó ifjú figurában ért véget.
A nadrágom zsebében ott lapul a Magenta Kolumbárium koncertmeghívója. Valami zavaros, kellemetlen érzés belém markol. Felkelek, vizet iszom a palackból, aztán a k
