A kapu előtti lépcsőn két ittas figura táborozott. Mindkettő keze ügyében egy-egy kétliteres borospalack, úgy láttam, abból a hitványabb fajtából, amit az alsó polcon tart minden üzlet, hogy a négykézláb mászók is elérhessék. Sajnáltam minden létezőt, akinek csak a legalja jutott, ugyanakkor tudtam, ha semmi vesztenivalód, akkor felelősséged sincsen. Dörmögő beszédfoszlányokat kaptam el, hogy meg lehet-e dugni egy nyulat, vagy valami ilyesmi, és reméltem, hogy rosszul hallok. Hé, főnök, megdobsz egy cigivel?, kérdezte az egyik. Mindig csodálkoztam, honnan tudják megállapítani valakiről, hogy dohányos. Valahogy mindig beletrafálnak. Dermedt voltam, mintha én lennék az a bizonyos nyúl, és nem válaszoltam, csak kinyitottam az ajtót. A lépcsőházból hallottam, ahogy szidni kezdenek, és utolsó,
