Időbe telt, amíg kiengedtek a kórházból, és még több időbe, amire felszállt agyamról a köd és rendezni tudtam gondolataimat, feldolgozni és nagyjából a helyükre tenni a történteket. Visszatérve a lakásba olyan érzés fogott el, mintha évekig távol lettem volna. Talán időutazás részese voltam, vagy kómában fekve elmúlt felettem fél élet. Hogy valójában mindössze három nap telt el, amióta kivittek ezen az ajtón, az teljesen valószínűtlennek tűnt. A tükörbe néztem, és kétségkívül magamat láttam, soványabb, nyúzottabb változatban, a tekintetem sötét volt és fáradt. Ha leveszem a cenzúrát, azt is mondhatom, szánalmasan festettem, hazátlan, társtalan, idegen lény voltam egy idegen fürdőszobában. Az jó, hogy Józsi elkísért, a társasága némi derűt kölcsönzött a nyomorúságomnak. Még narancslevet is
