Későn ébredtem, és szándékosan ágyban maradtam, ameddig csak lehetséges volt. Keveset aludtam éjszaka, izgatott az új szöveg, amit írtam, és folyton felkapcsoltam a villanyt, hogy ellenőrizzem a mondatokat, mert néha aludni kell rájuk, két lépés időbeli távolságot venni tőlük, amíg az ember el nem szégyelli magát, vagy éppen csendben, elégedetten bólint, ha végre sikerült helyes sorrendbe rakni a szavakat. Azt akartam, hogy reggel az elmém ne kezdjen rögtön kalandozásba, ne szóródjon szét ezer kósza irányban, hanem maradjon a könyvbemutató felé vezető napsütötte sávon, amelyet ünnepélyes fény öntöz, és meghatott, finom reszketés viszi rajta lépteimet. Füldugóként zenét hallgattam, a Tannhäuser nyitánya vagy a Mephisto Walztól a The Starveling csodálatos választásnak bizonyult, elvitt abba
