Vonakodva hagytam Annát a színház tetején, győzködtem magam, hogy nem tesz kárt magában és nem szenved végzetes lelki sérüléseket, hiszen annyira szomorú volt, amikor az utolsó pillantást vetettem rá. (Később Fruzsina elkotyogta, hogy a testvére napokig ki sem kelt az ágyból, nem evett és nem fésülködött, francia egzisztencialistákat olvasott, és folyamatosan a Portishead meg Tamaryn lemezeit hallgatta.) Valahogy úgy voltam ezzel az elválással, mintha egy fiktív karaktert hagytam volna egy írott jelenetben, és azzal nyugtattam magam, hogy addig úgysem mozdul onnan, addig úgysem nyugtalankodik, amíg vissza nem térek hozzá, és teremtő kezemmel fel nem oldom boldogtalanságát.
Bíztam benne, ha Józsival és Mocsokkal beülünk egy csendes és nyugodt helyre, talán áthidalhatom, vagy legalábbis elo
