– Örülök, hogy eljöttél – mondta Petra. – Leülhetek hozzád?
Csak ámultam és bámultam, olyan régen láttam, vagy talán nem is láttam őt igazán soha, és most megpróbáltam jól megnézni, hogy felfedezzem magamnak, hogy megértsem, valójában maszk vagy szellem hordozója volt-e, egy szellemé, amely a látásomra és az érzéseimre telepedett. Meg akartam tudni, mi volt benne a csalás és az ámítás, mi volt a tökéletes illúzió titka, de ebben a pillanatban csak egy átlagos lányt láttam az átlagosnál valamivel vörösebb hajjal és némi esetlenséggel, ahogy a cigarettát lazán billegtette ujjai között.
– Mi ez a népünnepély, elárulod? Bárkit kérdezek, úgy érzem, csak röhög rajtam.
– Persze hogy úgy érzed, mindig úgy érzed. Mert olyan vagy, mint egy hatalmas, vérző szív. Még a szeretet is fáj, nem igaz?
–
