– Kávé vagy tea? – kérdeztem Józsit, hogy megtörjem hallgatásunkat. Józsi sajnálkozva nézett rám.
– Talán egy kis pálinka – jegyezte meg a reménykedés visszafogott hangján.
– Rémlik, a múltkor mindent megittunk. De várj csak, hátha akad itt még valami a számunkra.
A legkisebb szobába mentem, amely gyakorlatilag lomtárként üzemelt. Itt tartottam a kicsomagolatlan, mihaszna holmimat, az ócska porszívót és a nyűtt kartondobozokat, amelyek tele voltak ajándékba kapott vagy örökölt könyvekkel, a nyolcvanas és a kilencvenes évekből maradt magnókazettákkal, poros és haszontalan szobadíszekkel és semmire se jó mütyürökkel, megtört kábelekkel, ceruzacsonkokkal, koszos törlőrongyokkal, vízfestékkel és gyertyákkal, tehát mindenféle kacattal, amire semmi szükségem nem volt, csak a múltamat őrizték
