1995
január
Sóhajtva dőltem neki a kocsim motorházának, és végignéztem a végtelennek tűnő tengeren Alexandra háza mögött. Tinikoromban jártam utoljára Long Islanden. A sós víz illata magával sodorta anyám nevetésének emlékét. Alexandra Seafordba költözött, közel a lányához, akivel több mint tíz éve egyszer lefeküdtem. Susan az enyémbe csúsztatta a kezét, és a ház felé biccentett.
– Bemegyünk? – Bizonytalanul ingattam a fejem, és izzadt tenyeremet a nadrágomba töröltem. Reggel óta rettenetesen ideges voltam. Újra egyedül hagytam a fiúkat Maggie-vel. – Nem lesz semmi baj, James.
– Röhejes az egész. Hogy kérhetek meg valakit ekkora szívességre, akivel több mint tíz éve nem is találkoztam? Hülye ötlet. Meg egyébként is, hogy lakhatnánk itt? Nincs pénzem erre. Az egyetemi pénzükhöz kéne hoz
