1994
szeptember
Nyolckor indultam haza. Mentem még két extra kört, hogy úgy tűnjön, mintha keményen futottam volna. A ház előtt próbáltam mélyen lélegezni, de a szívem fáradtan vert a bordáim között. Gyomorideggel nyitottam be a házba, ami már szinte összefonódott az életemmel. Persze a konyhában csak Christ találtam, aki éppen mosogatott, és sörösdobozokat nyomott össze a kukába.
– Nem kéne többet aludnod? – pillantottam rá, miközben levettem a cipőmet. – Úgy tudtam, a kamaszok sokat alszanak.
Chris csak mosolygott rám, és kitöltötte a kávémat. Furcsának tűnt, és ettől idegesebb lettem.
– Valami baj van?
– Anya ébren van – vont vállat.
– Szombaton? Hétkor?
– Ja. Lejött, meglátta, hogy nem vagy itthon… Mondtam, hogy biztos futni mentél.
Nem mondtam semmit, csak kinyitottam a hűtőt
