2008. MÁRCIUS 27.Rendben. Ha egészen idáig jutottatok a történetben, nem kell engem kímélnetek, és nem kell összefoglalnotok, hol tartunk. Ti is tudjátok, ott tartottunk, hogy elbeszélgettem ezzel az állítólag gyógyíthatatlan beteggel, és rájöttem: talán épelméjű. És most gyorsan haladjunk tovább!
Gondolom, ti is sejtitek, hogy amikor másnap bementem a kórházba, meglehetősen feszült voltam. Miután kezdtem azt gyanítani, hogy kénytelen leszek a legelső munkahelyemen nyíltan szembehelyezkedni az igazgatónővel a rengeteg tanulással töltött év után, a szokásos napi munkamenet hirtelen vészjóslónak tűnt. A betegek kezeléséről szóló reggeli megbeszéléseken gyanakvóan tanulmányoztam a terapeuták viselkedését. Amikor gyógyszert kellett felírnom, alaposan átgondoltam, mert attól féltem, engem fogn
