Paige Kínosan kellett volna éreznem magam Cannon társaságában. Hiszen már látott a legrosszabb formámban is, ami szívás volt, de olyan profi módon kezelte, hogy már szinte eszembe sem jutott az egész. És igaza volt. Mihelyst elkezdtem szedni a gyógyszert, a tünetek hamar megszűntek, és olyan jó voltam, mint új koromban. Cannon egész héten olyan kedves és figyelmes volt, hogy szinte nem is volt szívem bevallani neki, hogy meggyógyultam. Szóba sem hoztuk a dolgot, és én nem is bántam ezt. Nem hiszem, hogy lehet kínos érzés nélkül közölni valakivel, hogy „jobban van a vaginám”. Jobb ötlet volt ki sem mondani. Minden este együtt vacsoráztunk, felváltva főztünk, és utána Cannon rendet tett a konyhában, míg én kivittem sétálni Enchiladát. Kellemes életritmust alakítottunk ki, tévét néztünk, a

