TIZENEGYAz Atlanti-óceánon visszafelé átkelő légkocsi végében a pekingi előember kék sapkájában és tógaszerű köntösében kijelentette:
– Bill Smith vagyok. – Legalábbis a nyelvészgép így fordította. Az áramköreitől ennyi telt.
Bill Smith, gondolta Sal Heim. A gép ennél találóbb nevet nem is adhatott volna neki. Ennél amerikaibbat. Tizedszer is csüggedten az órájára nézett. Sosem érünk át ezen az óceánon? Úgy tűnt. Mintha mozdulatlanul állt volna az idő, és tudta, kit okolhat érte: Bill Smitht. Sal Heimnek rémálom volt együtt utazni vele, csak éppen éber rémálom.
– Helló, Bill Smith – mondta most Dillingsworth a mikrofonba. – Örülünk, hogy megismerhetjük. Csodáljuk a tudományukat és a munkájukat, amelynek példái az utak, házak, siklók, hajók, motorok és ruhák. Sőt bármerre nézünk, a népe
