11.
11.Már elmúlt éjfél, amikor Zemák Béla és Anikó egymást átölelve végigmentek a Kossuth utcán. Néha megálltak, hosszan megcsókolták egymást. Béla tenyere rásimult Anikó kemény, formás mellére.
– Gyere el hozzánk – suttogta a fiatalember –, anyámék már alszanak.
– Meghülyültél? – kérdezte a lány. – Más sem hiányzik nekem. Irma néni úgy kirúgna, hogy a lábam se érné a földet. Már így is balhézni fog. Azt mondtam neki, hogy éjfélre otthon leszek. Menjünk, Béla.
Elindultak. Néhány lépés után megszólalt Zemák:
– Anikó, te miért nem hiszed el, hogy szeretlek?
– Elhiszem – mondta a lány, és a fiúra nevetett. – Tudod, mit mondott Irén valamelyik nap?
– Auerbachné?
– Igen – válaszolta a lány. – Sokat jár Irma néniékhez, állati klassz csaj. Szeretnék olyan klassz lenni, mint ő.
– Mit mon
