18. 18.Az volt az igazság, hogy Vida Irénről jószerint semmit sem tudtak a községben azon kívül, hogy Auerbach Sándor hat évvel ezelőtt, 1964 tavaszán feleségül vette, és magával hozta Bodajkra. Irén Csaholcon született, 1938. február 9-én. A község Szabolcs-Szatmár megyében található, hatszázötven lakosa van. A község keleti szélén laktak Vida Béláék, egy vályogból épített, egyszerű házban. Vida harmincéves múlt, amikor Irén megszületett. Vidáné gyenge, beteges asszony volt, nehezen viselte a terhességet, majdhogynem belehalt a szülésbe. A gyors orvosi beavatkozásnak köszönhette, hogy életben maradt, de többé nem is lett egészséges, jobb lába megmerevedett, állandó vérzései voltak, szédült, gyakran elájult. Vidát a Felvidék visszacsatolásakor behívták katonának, s nem sokat tudott feles

