5.TENNANT
Amikor Sophie meglátta a bakancsot, a szája elé kapta a kezét, arrébb ugrott, és fájdalmasan feljajdult.
Zeke felpattant, és ugatva elhátrált tőlük. Aggodalmasan figyelte a két lányt, ugatása halk morgássá változott.
Tennant erőtlenül lerogyott a földre. Biztos volt benne, hogy az apja bakancsa az, mert felismerte a mintáját, a varrását és azt a horzsolást a sarkán, amit egy éles kő okozott tavaly nyáron, amikor az apja a folyóban horgászott, és hálóval akart elkapni egy pisztrángot.
Apa bakancsa.
Végignézett a falu fölött zúgó légyrajokon. Legalább egy tucatnyi lehetett belőlük. Eddig szándékosan figyelmen kívül hagyta őket, mert nem akarta tudni, hogy mik hevernek ott.
Most azonban összeszedte magát, felállt, és odament a legközelebbihez. Kénytelen volt megtenni, nem volt más választása. A légyraj egy kecske fölött körözött. Amikor Tennant meglátta az állat maradványait, megborzongott a megkönnyebbüléstől.
– Nem apa fekszik itt, Sophie. Az csak a bakancsa…
A húga futva elindult a falu túlsó végén lévő erdősáv felé. Zeke felpattant, és utánavetette magát.
Tennant a nyomukba szegődött, de nem sikerült utolérnie a húgát, pedig Sophie lába sokkal rövidebb volt, mint az övé. Sophie bevetette magát a bokrok közé, és látszólag egy cseppet sem érdekelte, hogy az ágak és a tüskék felhasítják a bőrét, nekicsapódnak a mellkasának, a karjának és az arcának. Olyan gyorsan futott, hogy Tennant végül elvesztette szem elől. Zeke nélkül nem tudta volna követni.
Tíz perc elteltével már szúrt a mellkasa és rettenetesen fájt a lába, de még gyorsabb iramot erőltetett magára, mert a húga egyenesen a Dalton-szakadék felé rohant, amit a falubeliek az Ördög Kapujaként emlegettek.