A zaj

9. TENNANT

9.TENNANT

A Dalton-szakadék kettészelte az erdőt. Körülbelül két kilométer hosszú volt, és a legszélesebb pontján öt méter széles lehetett. A földben tátongó, csipkés szélű hasadéknak az Ördög Kapuja volt a beceneve. Az apjuk azt mondta, talán egy folyó vájta ki, ami már régen kiszáradt, vagy talán egy földrengéstől keletkezett. Az anyjuk azt mondta, hogy Isten dühös lett, és megpróbálta kettészakítani a hegyet. Mind a ketten azt állították, hogy feneketlen, és ha valaki beleesik, akkor az idők végezetéig zuhanni fog. Sophie és Tennant néha órákon keresztül dobálta bele a kavicsokat, de egyik sem koppant az alján.

Két gyaloghíd ívelt át a szakadék fölött, az egyik ötszáz méterre délre, a másik ötszáz méterre északra.

Sophie nem állt meg, még csak le sem lassított. Mintha erőt adott volna neki a szakadék pereme.

Tennant már alig kapott levegőt, a húga viszont egyre gyorsabban futott. Hihetetlen energiával és céltudatossággal mozgott a lába.

Amikor a szakadék közelébe értek, Zeke rémülten ugatni, nyüszíteni és vonyítani kezdett. Tennant az aljnövényzeten átvágva időnként megcsúszott egy levélen, de mindig visszanyerte az egyensúlyát, és kitartóan követte a húgát. Körülbelül öt méterre a szakadéktól végre utolérte, és bevágott elé, hogy felbuktassa.

Nem vált be a terve, de valamelyest lelassította Sophie-t. Tennant összeszedte a maradék erejét, lendületet vett, elrugaszkodott, és kinyújtott karral felé ugrott. Az ujjai végigcsúsztak a kislány kabátján és farmerján, azután a sziklás talajra zuhant. Éles fájdalmat érzett a vállában, és egy pillanatra elhomályosult a látása, de az utolsó pillanatban sikerült megmarkolnia Sophie bokáját, és kirántotta alóla a lábát. A húga hasra esett, és mozdulatlanná dermedt.

– Sophie! – kiáltotta Tennant, miközben négykézlábra állt.

Alig egy méterre voltak a szakadék szélétől, és a szétguruló kavicsok belehullottak a sötétségbe.

Sophie a hátára fordult, és kábultan ránézett a nővérére azzal a borzalmas, véres szemével.

Zeke elhátrált mellőlük, és morogva figyelte őket.

Sophie arcát, tarkóját és nyakát elborította a vér, ami a szájából, a füléből és az orrából folyt. Tennant körbetapogatta a húga fejét, és nem talált rajta sérülést, de megállapította, hogy olyan forró, mintha láza lenne.

Sophie felmordult, résnyire húzta a szemét, és először Tennant arca után kapott, mintha meg akarta volna karmolni, azután ütni kezdte a nővére mellkasát. Végül sikerült elkapnia Tennant copfját, és akkorát rántott rajta, hogy a lánynak megreccsent a nyaka.

Vajon az adrenalintól lett ilyen erős?

Tennant elkapta a csuklóját, és leszorította a földre. A húga úgy küzdött, mint egy csapdába szorult vad.

– Hagyd abba, Sophie! Hagyd abba!

Átölelte a húgát, és szorosan magához húzta, ahogy az apjuk szokta.

Sophie elernyedt, belefúrta az arcát a nővére vállába, és zokogásban tört ki, de amikor Tennant enyhített a szorításán, gyomorba rúgta a térdével, és a szakadék felé lökte magát.

Tennant levegő után kapkodott, de sikerült ráülnie a húga mellkasára, és a testsúlyával végre leszorítania.

– Engedj el, te szemét ribanc! – morogta mély, állatias torokhangon Sophie.

Zeke lehasalt, és nyüszített.

Sophie dühösen vonaglott, keze-lába úgy járt, mint a cséphadaró.

– Szállj le rólam, te szemét ribanc!

Az arcán könnycseppek folytak végig, amelyeket rózsaszínűre festett a vér, és majdnem belekapott Tennant szemébe.

A nővére pofon vágta.

Ez a módszer egyszer már bevált, de most csak még jobban feldühítette vele a húgát, aki válogatott ocsmányságokat vágott a fejéhez. Tennant némelyik kifejezést nem is ismerte, és egy idő után rájött, hogy a húga nem angolul beszél, hanem egy idegen nyelven. Az anyjuk megtanított nekik néhány spanyol kifejezést, de ez valami más volt.

A kislány ide-oda forgatta a fejét, és üvöltve szitkozódott. Tennant érezte, hogy nem bírja tovább. Szemét elöntötték a könnyek, és együtt sírt a testvérével. Megpróbálta átölelni, de ő hevesen tiltakozott.

Elnézett a falu felé, mert abban reménykedett, hogy valaki kilép a fák közül – az apjuk, az anyjuk vagy bárki –, de senki sem jött.

Még sohasem érezte magát ennyire egyedül.