52.MARTHA
Raina megint megborzongott, és ide-oda cikázott a tekintete a sátorban, ahogy az agya igyekezett feldolgozni az emlékeket.
– Olyan volt, mint egy folyó – folytatta végül halkan. – Egy hatalmas tömeg, ami egyszerre mozgott. Több ezer ember, és mindannyian… rohantak. Annyira összetömörültek, hogy szinte egymásra másztak. És nagyon gyorsak voltak. – Hitetlenkedve sóhajtott fel. – Furcsa volt az arckifejezésük, üres és érzelemmentes, mintha nem tudták volna, hol vannak. Gépiesen mozogtak, mint az alvajárók. Némelyiken látszott, hogy nagyon fáradt, de nem álltak meg, mintha nem érezték volna a fájdalmat és a kimerültséget. Pedig biztosan fáradtak voltak, mert senki sem képes… Ó, istenem!
– Folytassa! – biztatta Reiber. – Mi történt?
– Egy idősebb nő megbotlott, és pont az ablak al
