PROLÓGUS
2003
A tizenkét éves Lucille W. Harris a hintában üldögél a hátsó udvarban a nyári napsütésben. Olyan erősen szorítja a láncot, hogy az ujjai belefehérednek. Idegesen lóbálja a lábát, a homlokáról egyszerűen nem akarnak eltűnni a ráncok, a fogait csikorgatja dühében. Két hete van az új családjánál, de már most elege van belőlük. Ezek őrültek! Egészen biztos, hogy őrültek – motyogja néha magában. A két mostohatestvérével még nem is lenne baj. Kedvesen és szeretetteljesen fogadták őt, hamar jóban lettek egymással. Na de a nevelőszülei…! Néha olyan érzése van, mintha egy szektába csöppent volna, de ennek a gondolatnak is csak akkor ad hangot, ha senki sem hallja. Nem mintha lenne róla pontos fogalma, hogy mit is jelent egy szektában élni, de látott már róla egy filmet még az előző
