huszadik fejezetFelkelek, aztán végigvánszorgok az előszobán. Kábultnak és elesettnek érzem magam. Átvágok a konyhán és benézek a garázsba. Amikor látom, hogy nem áll ott a motorja, térdre rogyok, és kitör belőlem a zokogás.
Nagyon sokat jelent nekem. Ő a mindenem, és pont emiatt zavarodom össze. Hogy nélküle kell újrakezdenem.
Hagyom, hogy úrrá legyen rajtam a gyász. Vége. Örökre. Cole elment, és maradt az üresség. Érzem, hogy maga alá temet a bánat, de nem akarok összeomlani. Sírok, zokogok, de ezek tisztító könnyek.
A szerelmünk váratlanul érkezett azon a reggelen, és ki tudja, talán pár év múlva ugyanilyen váratlanul halványulna.
De biztos, hogy sosem múlna el.
Igaza volt. Amikor szerelmes leszek, képtelen vagyok kiábrándulni. Akárcsak ő. Biztos vagyok benne, hogy mindig szeretni
