HUSZONEGYA zene ébresztette fel, ami eleinte akár a saját szívverése is lehetett volna. Felült a lány mellett, és magára húzta a dzsekijét a hajnal előtti hidegben. Szürke fény ömlött be az ajtónyílásból, a tűz már rég kihunyt.
A szeme előtt szellemhieroglifák kavarogtak, áttetsző szimbólumok vonalai rendeződtek el a bunker falának semleges háttere előtt. Szemügyre vette a keze fejét, és halvány neonmolekulákat pillantott meg a bőre alatt, ismeretlen kód szerint elrendeződve. Felemelte és kísérletképpen megmozgatta a jobb kezét. Az alig látható, gyorsan elhalványodó utóképnyomot hagyott maga után.
Felállt a szőr a karján és a tarkóján. Case a fogát kivicsorítva guggolt, és a zenét próbálta kitapogatni. A ritmus elhalványult, visszatért, elhalványult…
– Mi a baj? – ült fel a lány, kisimí
