1992
Együtt sétáltunk haza iskola után. Lassanként hűvösödött a forró őszi idő, és a fák is kezdték feladni a küzdelmüket az időjárással szemben, megpörkölődött leveleik hullámozva hullottak le a langyos aszfaltra.
Chris egész hazaút alatt csendes maradt, de tudtam, hogy már elpárolgott a dühe. Hazafelé Thomas következő epizódján gondolkoztam, kicsit megakadtam a történet folyamában. Reméltem, hogyha ceruzát ragadok, akkor úgy folynak a szavak majd a papírra, ahogy kell nekik.
Beléptünk a lakásba, de valami azonnal furcsának hatott. Csípős szag terjengett az otthonunkban, valami nem odaillő. Chris torpant meg először, én arccal beleütköztem a táskájába.
Egy pár férficipőn akadt meg a tekintetünk, amely biztosan nem apához tartozott. Barna, kopottas, sáros csizma volt. Pillanatokon belü
