NE NEVESS KORÁN!Mi fiatalok nemcsak jól kijöttünk vele, de nagyon bírtuk is Sanyi bát. Vele persze nem is lehetett nem kijönni, őt csak csodálni lehetett, mert ha fújt, ha esett, az ő jókedve mindig töretlen maradt. Történhetett bármi, őt nem lehetett kihozni a sodorból. Maga mesélte, hogy már reggel jókedvűen ébred, mosolyogva mos fogat, viccekkel szórakoztatja a feleségét, aki – vele ellentétben –, a kora hajnali idő miatt, általában morózusan tesz–vesz körülötte. Egyszer megkérdeztük tőle, ismeri–e a mondást, hogy „ne nevess korán!”, de csak legyintett, és azt felelte, ő annak nem fél a következményétől, az a mondás rá nem vonatkozik. S példának felhozta, hogy még aranyat sem lelt soha, bár egész életében korán kelő ember volt. Ővele – szokta mondogatni –, csupa vidámság, móka és kaca

