RETTEGÉS II.Éber alvó vagyok, a legkisebb zajra is felriadok. A szemhéjam most is arra pattant fel, hogy valami koppanást hallottam az éjszaka nyomasztó csendjében.
Percekig hallgatóztam, próbáltam élessé tenni a hallásomat, hogy minél jobban el tudjam különíteni az éj egyéb zörejeit attól a hangtól, ami a félelemérzetemet kiváltotta. Az alvás ideje számomra holtidő, és ami ettől elüt, az mind természetellenes.
Újabb zörejt hallottam, majd közvetlenül utána valami ütődéssel járó súrlódás neszét. Összeszedtem a bátorságomat, és halkan leléptem az ágyról. Szándékosan nem húztam papucsot, azzal sem akartam elriasztani azt a valamit vagy valakit, amely felé vakmerőségem egyre taszított, rettegésem pedig próbált tőle visszatartani.
A nyáron, nem is olyan régen, a szomszédunkhoz úgy törtek be
